A világ, amit nap mint nap tapasztalok, egyre inkább biztosabbá
tesz abban az elgondolásban, hogy a minden ami körülvesz minket és
amit sikerül különválasztanunk a zajtól, az képezi a megszokott
realitásunkat, ez az amit egy biztos talajnak érzünk. Egyszerre
minden molekulánk része egy másik rendszer része is, csak nem a mi
felfogásunk alapján kapcsolódik ahoz és talán leginkább nem is egy
ilyen idősíkban nyerne értelmet, mint ami számunkra, hétköznapi
emberek számára felfogható. Ez a szobor, amit a mindenségből váj ki
a tudatunk. Ez alkotja a valóságot, a körülöttünk levő tárgyakat és
élőlényeket, anyagot, vagy aminek éppen felfogjuk őket. Így a
felfogásunk is talán egy általunk felfoghatatlan rendszer szerinti
dinamikának hatására olyan, amilyen. Ez az érzés pedig könnyen
visszavezethető minden nihilista filozófia kialakulásának
kiindulópontjára.
Valójában nem erről szerettem volna írni, de szeretnék valami
féle nyomot hagyni ezen elmélkedéseimről jövőbéli saját magamnak
:)
Visszatérve a címhez:
Tudom végre, hogy ki vagyok, fel tudom térképezni a fizikai és
társadalmi helyemet a földön, mind regionálisan és globálisan is.
Persze itt sokszor vagyok kénytelen statisztikai alapokon
gondolkodni: például bizonyos geográfiai, társadalmi pozíciókból
szemlélve a túlnyomó behatárolható többségnek milyen megítélése
alakulhat ki rólam, milyen lehet a kissebbség megítélése ezen
halmazokban, az így kialakult szélsőségek közös nevezői hogyan
vélekedetnének, stb stb.
Ezen elmélkedéseim alapján arra is kénytelen voltam ráeszmélni,
hogy a többség nem tudja, hogy ki és mit csinál. És leginkább az
volt felzaklató mindezen teóriák ízlelgetése közben, hogy a legtöbb
ember a bolgyón még csak azt sem tudja, hogy nem tudja senki, hogy
mi is ez a tudatosság, miért van élet a földön és mondjuk miért
nincs máshol a közelben. Persze fontos megjegyezni, hogy a
tudatlanságuk hatalmas áldás. Kicsit kezdem úgy érezni magam, hogy
a gondolkodás is csak amolyan gyógyszer, amit kis mértékben szabad
szedni, mivel nagy mértékben halálos kimenetelű. Mondhatni amolyan
mentális betegség, ami egy drogra hasonlít, amit bár jól eshet
használni, megvonja egy csomó jótól az arra rászokó embert. Szóval
most, hogy eljutottam az önmagam meghatározásához, nagyjából tudom,
hogy ki vagyok, már csak arra kéne választ találnom, hogy mihez
kezdjek valójában magammal. Az első logikus válasz, hogy azt kell
tennem, ami leginkább az örömömre szolgál. Ezen tevékenység
megtalálásán leszek az elkövetkező időkben :)